erdő patak
Forrás: unsplash

Frissítve

2022. ápr. 12.

Események

angol zászló

Konferenciák és egyéb rendezvények

A tanszéken hiszük abban, hogy a precízen megtervezett és megvalósított kutatások mellett a szakmai sikerek legalább ugyanannyira fontos záloga a nemzetközi kutatói hálózatokban való részvétel, a saját nemzetközi kapcsolatrendszer kialakítása. Ennek egyik kulcsa a konferenciák rendezése és a konferenciarészvételek, másik kulcsa a networking projektekben való aktív részvétel a saját kutatási területen. Folyamatosan és tudatosan építjük 2003-tól a hazai és 2010-től a nemzetközi kapcsolatrendszerünket, amiben nagy segítségünkre voltak az alábbi, részben saját szervezésben megrendezett események.

Saját szervezésű rendezvényeink

MaViGe: Makroszkopikus Vízi Gerinctelenek Kutatási Konferencia

mavigeA MaViGe konferenciák alapötletét az adta, hogy hasznos lenne egy olyan rendezvény, ami összehozza mindazokat, akik Magyarországon e csodás lényekkel foglalkoznak. Akadémiai szférában dolgozó kutatókat, egyetemi oktatókat, államigazgatásban (TVH, VÍZIG, KÖFE, Nemzeti Parkok) dolgozó szakembereket, civil szervezetek képviselőit, e témakörben szakdolgozó egyetemi hallgatókat, vagy akár érdeklődő civileket. A kezdeményezés köré hamar lelkes résztvevőgárda verbuválódott, aminek a 40 főből álló 'kemény magja' évről évre tiszteletét tette a rendezvényen, aminek összlétszáma 40-90 között mozgott az évek során. Akik egyszer eljöttek nem bánták meg, mert szakmai előadások mellett igazi baráti társaságra, hálózatépítési lehetőségre és szakmai kapcsolatokra találhattak. 2014 után az évenkénti rendezés kétéventire változott, ugyanakkor a rendezvény - az egyszerűbb technikai lebonyolítás miatt - ingyenessé vált (igaz, komolyabb ellátás nélkül).

A 14. MaViGe konferencia program és absztraktfüzete
A 13. MaViGe konferencia program és absztraktfüzete

12. MaViGe konferenciakötet
A 12. MaViGe konferencia program és absztraktfüzete

11. MaViGe konferenciakötet
A 11. MaViGe konferencia program és absztraktfüzete

10. MaViGe konferenciakötet
A 10. MaViGe konferencia program és absztraktfüzete
A 9. MaViGe konferencia program és absztraktfüzete

8. MaViGe konferenciakötet
A 8. MaViGe konferencia program és absztraktfüzete

7. MaViGe konferenciakötet
A 7. MaViGe konferencia program és absztraktfüzete

6. MaViGe konferenciakötet
A 6. MaViGe konferencia program és absztraktfüzete

5. MaViGe konferenciakötet
A 5. MaViGe konferencia program és absztraktfüzete

4. MaViGe konferenciakötet
A 4. MaViGe konferencia program és absztraktfüzete

3. MaViGe konferenciakötet
A 3. MaViGe konferencia program és absztraktfüzete

1-2. MaViGe konferenciakötet
A 2. MaViGe konferencia program és absztraktfüzete
A 1. MaViGe konferencia program és absztraktfüzete

mavigeterkep
Facebook posztjaink a legutóbbi MaViGe konferenciákról:

fb_ikon_kicsi

fb_ikon_kicsi

CESAMIR: Central European Symposium for Macroinvertebrate Research

cesamir2014-ben hívtuk életre a CESAMIR-t, a MaViGe konferenciák sikerén felbuzdulva, mintegy annak nemzetközi nagytestvérét. A szimpózium kétévente kerül megrendezésre, az első kettő Magyarországon (Szarvas, Pécs) került lebonyolításra, és bár alapítóként továbbra is a tudományos bizottság oszlopos tagjai vagyunk, kivéve a részünket a szervezési feladatokból, a technikai lebonyolítást immár a rendező országok végzik. Mivel a konferencia elsődleges célkitűzése a szakmai minőség mellett az elérhető ár és a laza, baráti légkör, nem meglepő, hogy a rendezvény népszerűsége és a résztvevők létszáma évről évre egyre nő. 2018-ban Lengyelország adott otthont a rendezvénynek, 2020-ban Szlovákia következett volna. Sajnos utóbbit a COVID járvány meghiúsította, de nem csüggedünk, 2022-ben újult erővel vár minket a Magas-Tátra és a 4. CESAMIR!

Az 1. CESAMIR & 11. MaViGe konferencia program és absztraktfüzete
A 2. CESAMIR program és absztraktfüzete
A 3. CESAMIR program és absztraktfüzete

A CESAMIR konferenciák honlapjai:
2cesweb3cesweb

4cesweb

fb_ikon_kicsi

Nemzetközi pályázatok kapcsán általunk szervezett meetingek

SMIRES COST Action Working group meeting

smiresmeeting2018 februárjában a tanszékünk szervezésében kerültek megrendezésre a SMIRES (Science and Management of Intermittent Rivers and Ephemeral Streams) COST Action aktuális munkaértekezletei (Working Group meetings). Az EU által finanszírozott, a hálózatosodást és a kutatói szakmai kapcsolatok bővülését célzó program keretein belül ez a projekt rendkívül sokrétű: az időszakos vízfolyások kutatásával, az egyre erősödő és gyakoribbá váló kiszáradásokkal kapcsolatos ökológiai-környezeti, gazdasági és társadalmi hatásokkal és kezelésükkel kapcsolatos minden területet érint. Ennek köszönhetően a szakmai megbeszéléseken is sokan vettek részt: 21 országból 61 résztvevő érkezett az egyetemünkre és töltött el három napot Pécsett, ami alatt a szakmai munka mellett némi kötetlen programra is jutott idő esténként.


Facebook posztunk a SMIRES WG meetingről:

fb_ikon_kicsi

DNAqua-NET COST Action Working group meeting

dnaqua-netmeeting2018 június 12 és 14 között a tanszékünk szervezésében került megrendezésre a DNAqua-Net COST Action aktuális találkozói (Management Committee and Working Group Meetings). A DNAqua-Net közösség célja, hogy innovatív genetikai eszközöket integráljon a felszíni és felszín alatti vizek biológiai értékelésének gyakorlatába és az EU Víz Keretirányelv által előírt monitoring programokba. Ezekkel átfogóbb módon értékelhető az európai víztestek ökológiai állapota, és esetenként gyorsabban észlelhető az inváziós vagy ritka fajok megjelenése, mint a hagyományos módszerekkel. A téma jelentőségének köszönhetően a szakmai megbeszéléseken is sokan vettek részt: 30 országból mintegy 110 résztvevő (közöttük a vízminőség értékelésével foglalkozó kutatók, döntéshozók és ipari partnerek) érkezett az egyetemünkre.


Facebook posztunk a DNAqua-NET MC & WG meetingről:

fb_ikon_kicsi

Konferenciarészvételeinkről röviden

Konferencia-sorozat, amit ki nem hagynánk… avagy a SEFS!

sefsA Symposium for European Freshwater Sciences a víztudományok, azon belül is talán leghangsúlyosabban az édesvízi ökológia egyik legrangosabb európai seregszemléje, amit kétévente rendeznek meg változó helyszíneken, átlagosan 500-700 résztvevővel. 2011 óta minden SEFS-en ott vagyunk. Az általános program, és azon belül a minket leginkább érdeklő, kutatásaink szempontjából fontos szekciók és előadások olyan sűrűn és átfedésben követik egymást, hogy gyakran egyeztetnünk kell, hogy ki melyiket hallgatja meg, de még így sem tudjuk minden érdekesnek ígérkező bemutatót megnézni. Egy-egy ilyen rendezvény mindig új energiát és lendületet ad, jó látni merre halad a tudomány, új ismeretségek és potenciális együttműködések alakulnak és természetesen kiváló lehetőség adódik a már jól bevált szakmai kapcsolatok ápolására is, hiszen ezen a konferencián tényleg mindenki ott van, aki a szakmában számít. Girona, Münster, Olmüc, Genf és Zágráb után Dublin következett volna, de sajnos a COVID közbeszólt, 2021-ben csak online kerül megrendezésre a SEFS. De reméljük a következő ismét személyes részvételre ad majd lehetőséget, hiszen az pótolhatatlan és valóban ki nem hagynánk semmi pénzért!


Facebook posztjaink a legutóbbi SEFS-ekről:

fb_ikon_kicsi

fb_ikon_kicsi

További konferenciák, ahol megfordultunk…

tovkonfTermészetesen a kisebb létszámú, lokálisabb, speciálisabb konferenciákon vagy konkrétabb céllal megrendezett workshopokon való részvétel is nagy hozadékkal járhat, így igyekszünk kisebb-nagyobb létszámban minden olyan rendezvényen képviselni a tanszéket, ahol a kutatási irányunk és eredményeink befogadó közönségre találhatnak. Fiataljainkat kapacitáljuk a kifejezetten a pályakezdőket megszólító Fresh Blood for Freshwater (FBFW) meetingeken való részvételre, míg tapasztaltabb kutatóink a szakterületüknek megfelelő irányban, az egyes élőlénycsoportok speciális találkozói felé veszik az irányt, ha módjukban áll (Central European Dipterological Conference (CEDC), International Colloquium on Amphipoda (ICA), International Symposium on Chironomidae (ISC), European Congress of Entomology (ECE)), vagy a Balkánra kalandoznak (International Symposium of Ecologists of Montenegro (ISEM), SMIRES Closing conference, Albánia). Természetesen a hazai rendezvényeket is igyekszünk beiktatni a programba, ha időnk engedi (Hidrobiológus napok, Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferencia, Magyar Ökológus kongresszus).


Facebook posztjaink a témában:

fb_ikon_kicsi

fb_ikon_kicsi

fb_ikon_kicsi fb_ikon_kicsi fb_ikon_kicsi fb_ikon_kicsi fb_ikon_kicsi